|
Kent: Továbbra is teljesítenem kell
Ryan Kent a Liverpool U21-es keretében játszik jelenleg és hiszi, ha jól teljesít a csapatban, képes lesz lehetőséghez jutni Jürgen Klopp csapatában is. Az U21-es csapattal legutóbb a Tottenham Hotspur csapatát győzték le 2:0 arányban. Kent szerezte az első gólt szabadrúgásból.

"Előttünk van innentől kezdve minden felnőtt csapattal kapcsolatos dolog, már csak várnunk kell a következő lehetőségre. Etikus munkát és nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a védekezésre, ez az, amit az edző is kiemel. A támadások pedig remélhetőleg zökkenőmentesen alakulnak ki."
"A kiegyensúlyozott mentalitásra törekszem, minden nap keményen dolgozok, próbálom megmutatni, hogy mire vagyok képes és remélhetőleg bekerülök a felnőtt csapatba. Elképesztő tapasztalat szerzési lehetőség az első csapattal edzeni minden nap, az pedig, hogy játszhattam velük azzal egyenesen egy álmom vált valóra. Remélem még több pályára lépési esélyt kapok."
Kent egy ideig dolgozott a trükkös gólján is, és elmondása szerint egyre jobban törekszik arra, hogy minél többször szerepeljen a góllövőlistán.
"Egyértelműen a gólok azok, amelyeket hozzá kell adni a játékomhoz. Míg kölcsönben voltam egy gólt szereztem annak ellenére, hogy sok lehetőségem volt rá."
"Szereztem egy gólt a múltheti Southampton elleni mérkőzésen és ez volt az, amit próbáltam a Spurs ellen is. Okos gólt akartam lőni, a gyengébbik lábammal lőttem el a labdát. Védéskor a kapus naka kezeivel és a lábával is készülnie kellett, ám nem reagált időben és sikerült betalálnom."
"A második félidő sokkal nyitottabb volt, de nem volt szerencsém ismét betalálni. Összességében nagyon örülök a gólomnak és még jobban a három pontnak."
Forrás: Liverpoolfc.com
|