|
Klopp a győzelemről és Allenről
Jürgen Klopp teljesen elégedett volt azzal a profi teljesítménnyel, amelyet a csapatától láthatott a Watford 2:0-ás legyőzésekor.

A teljesítményről...
"Most is jók voltunk, mert a rotálás nem zavarta meg a csapatot. A Swansea ellen sem lett volna baj, de akkor nem jött össze semmi. Szerintem a korai kezdés volt ott a fő baj, mert alig volt megbeszélésünk és nem voltak jó passzban a srácok. Ma nem voltak bajok a helyzetekkel és profin lehoztuk a meccset. Ez kellett most. Nem volt egy óriási mérkőzés és nem írtuk be magunkat a történelembe ezzel, de megérdemelten nyertünk."
A fiatalok játékáról...
"Lehetőséget adtunk nekik és éltek is ezzel, mindent megtettek ma. Ojo elképesztő volt, Randall kapott pár percet, Brannagan pedig nem a posztján játszott végül, de bocsánatot kértem tőle. A mérkőzés végén odamentem hozzá és meggyőztem, hogy azon a poszton sincsen rossz helyen."
"Mindent megtettünk, amit kellett. Stewart remekül játszott középen és mindenki jól játszott. A fű most kicsit rövidebb volt, mint eddig, de a meleg idő miatt hamar kiszáradt és nehezebben lehet így játszani rajta. Simon jól védett, de nem volt sok dolga."
A top 6-os zárásról...
"Még játszanunk kell ezért. Szerdán a Chelsea lesz az ellenfél és talán az egyik legnagyobb mérkőzés ez a futballban. Két remek klub egymás ellen. Ha azon a meccsen rotálok, akkor biztosan rossz eredményt érünk el Baselben majd jövő héten. Volt időm elemezni a csapat tűrését és így látom most ezt jónak."
Joe Allenről...
"A mai megbeszélésen mondtam mindenkinek, hogy az lenne a jó, ha mindenki úgy játszana, mint ő. Technikás, szorgalmas, élénk és energikus játékos. Ilyen helyzetekben nagyon jól jön, hogy ő is a klubnál van. Amint lehetőséget kap, azzal mindig él és egy kiváló személyről van szó. Joe nélkül más lett volna az eredmény."
A jó hazai formáról...
"Az a normális, hogy haza pályán nagyon erős egy csapat és nem bukik el sok pontot. Ezt akarom a jövőben is, de sokkal kiegyensúlyozottabban. Időbe telik majd, de megoldjuk. Amikor idejöttem, akkor nagy bajok voltak ezzel, de tudjuk, mennyire különleges hely az Anfield és helyre hozzuk a hiányosságokat. Ma inkább egy teadélutánhoz hasonlítható volt a hangulat, de a srácok mindent beleadtak."
Forrás: Liverpoolfc.com
|