| Friss hírek : Jürgen a West Bromról, és a Sevilla elleni döntőről |
Jürgen a West Bromról, és a Sevilla elleni döntőről
Jürgen Klopp megtartotta soron következő sajtótájékoztatóját Melwoodban, ahol szóba került a Premier League zárómérkőzése, és az Európa Liga döntője is.

Amikor megérkeztél Liverpoolba, akkor ha azt mondják neked, hogy az Európa Liga döntőjében játszik majd a csapat, elhitted volna?
"Természetesen. Versenyben voltunk érte, szóval lehetséges volt. Elmondtam a fiúknak amikor az első nemzetközi meccset játszottuk, hogy a 148 résztvevő csapatból csupán 10-15 esélyes a győzelemre, és a Liverpool az egyik ezek közül, szóval így menjenek ki a pályára. Ezért vagy tagja a sorozatnak, csak a győzelem lebeghet a szemed előtt. Bejutottunk a döntőbe, és meg kell próbálnunk győzni."
Ez is annak lehet a jele, hogy fejlődtek a dolgok amióta megérkeztél?
"Igen, ez lehet a legszembetűnőbb, de van rengeteg apróság is, amit nem láthattatok. Tegnap a játékosok évzáró díjátadója, és nehéz volt a döntéseket meghozni, mert minden díjra 5-6 játékost lehetett volna jelölni. Ez azt jelenti, hogy valami jó történt ebben az évben. Persze nem a bajnokság megnyeréséről van szó, de például a top 4-re lett volna esélyünk, csak a rengeteg mérkőzés, a sérülések és hasonlók miatt nem tudtunk elég pontot gyűjteni, néha pedig a teljesítmény nem volt elég jó. Megvan azonban a sajátos lehetőségünk a Bajnokok Ligájára, ezt megpróbáljuk megragadni. Ha nem lehetsz a legjobb, ha nem lehetsz a legjobb négyben, akkor fejlődnöd kell, és ezen dolgozunk. A Premier League jövőre is menni fog, és mi folytathatjuk a harcot ebben a csodálatos bajnokságban, az idei tanúságokat le kell vonni, és jövőre beépíteni. Nagyon jó a légkör a klub körül, mindenki nagyon optimista."
Mennyire lesz nehéz kiválasztani a döntőre a kezdőt, hiszen mindenki játszani szeretne, így lesz aki csalódott lehet?
"A csalódottság a futball velejárója. Amikor elkezdik ezt a sportot űzni, tudják hogy valahol vége van a meccskeretnek, 11 vagy 18 főnél. Nekem döntéseket kell hoznom. Nem akarok senkiben csalódást kelteni, de ebben az esetben ez megtörténhet. Az igazat megvallva, sokmindent csinálhatok ebben a helyzetben, de olyan nincs, ami mindenkinek jó lenne. Azonban minden a klub érdekeit szolgálja, mindent a lehető legjobb teljesítmény érdekében teszek. Eljutottunk a döntőbe mint csapat, és ha nem érzi a játékos azt, hogy részese ennek a folyamatnak, hogy a csapat fontos tagja, akkor ezen nem tudok változtatni. Remélhetőleg több nehéz döntést kell meghoznom, mert ez azt jelentené, hogy sok jó játékos edzett az utolsó napokban. Ebben reménykedek jelenleg, nem gondolkodok még a döntéseken."
A döntő előtt viszont van még egy bajnoki mérkőzés a West Bromwich Albion ellen, milyen fontos lesz ez?
"Nagyon fontosnak tartom, mert két helyet javíthatunk a tabellán, nincs még kézben semmi, de csak úgy léphetünk előre, ha nyerünk a West Brom ellen, ami nem lesz egyszerű. Lehet, hogy nem a legjobb formában vannak, de biztonságban van a helyük, nem is volt a kiesés elkerülése kérdés náluk, így mondhatni sikeres szezonjuk volt. A csúcson akarják befejezni a szezont, így meg kell próbálni a megfelelő csapatot megtalálni a mérkőzésre. Jelenleg ez a világ legfontosabb dolga, az egyetlen, amit meg kell tenni. Vasárnap délután játszunk, nyerni kell ha tudunk."
Az elmúlt három forduló drámai mérkőzéseit követően (Manchester United, Dortmund, Villareal), hasonló mérkőzést vársz a döntőben, vagy ott nem lesz ennyire drámai a történet?
Mind a hat említett mérkőzésen nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, a döntőben is ez a cél. Jól kell játszanunk, nem nyerhetsz mondjuk 60%-ot nyújtva. Megmutattuk, mire is vagyunk képesek, az a minimum elvárás, mint amit nyújtottunk eddig. Remek lehetőség, és maximálisan készen állunk rá. Olyan hangulatot kell teremteni a csapatnak, amit mindenki élvezni tud. Ez a legfontosabb, mert ha csak a nyomást érzed, ami természetesen jelen van, akkor nincs esélyed. A lényeg a játék, még akkor is, ha döntőről van szó.
Éreztél bármilyen növekvő várakozást a klubnál, ahogy a klub menetelt tovább az Európa Ligában?
"Remek hangulatú meccseink voltak, csodálatos közönség volt mindig és jelenleg szerintem itt voltak a legjobb meccsek ilyen tekintetben. Senki sem gondolt volna olyan forgatókönyvre, mint ami a Dortmund ellen volt, valamint a Villareal elleni fordítás és a United elleni elképesztő meccsek is. Mind kiváló élmény volt és a csapat alkalmazkodott az ilyen hangulatokhoz és élvezték minden egyes percét. Szerintem mindenki várja a hasonló pillanatokat."
Mennyire fontos szempont az, hogy a Sevilla a legutóbbi két alkalommal megnyerte ezt a kupát?
"Szerintem nem számít, de majd kiderül. Tapasztaltak ilyen téren, de nem csak a döntőben elért sikerek miatt, hanem eleve erős csapatuk van és jól védekeznek. Erősek egyszóval, de mi is és nyitott meccsre számítok. Ha a legjobb formánkat mutatjuk, akkor nyerhetünk. A Sevilla nem jobb nálunk, de mi se náluk, úgyhogy kis dolgok döntenek majd, és ilyen a futball."
A Dortmund - Bayern BL-döntőhöz mérve, miben hasonlítanak az érzelmek?
"Most is jól érzem magamat. Tudom, hogy vesztettünk akkor, de jó mérkőzést láthattunk és ez fontos. Ilyen a futball. Meg kell szokni a helyzeteket, amikor nem jön össze semmi. Tudta mindenki, hogy szoros meccs lesz, mert a két legjobb csapat játszott. Magabiztos vagyok most a teljesítményünket illetően, mert tudom, hogy képesek leszünk rá. Várom már nagyon."
Reálisan nézve, mi az amiből több kellett volna a klubnál menedzserként?
"Nem tudom, hogy a klub, a játékosok és a drukkerek közötti kapcsolat lehetne-e szorosabb. Ez az egy dolog, amit kiemelnék. Persze a több pont az nyilvánvaló, mert volt sok meccs, amelyet nem értek, miért vesztettünk el és szerintem sokkal feljebb kéne állni a tabellán. Persze mások is vannak így, de engem ez a klub érdekel csak."
Forrás: Liverpoolfc.com
|